2018. január 2., kedd

Helia D Aszús sorozat




Karácsony előtt pár nappal kaptam egy csomagot, amiben három darab professzionális Helia D termék volt. Nem tudom ki küldte (a csomagon feltüntetett számot hiába hívtam, nem vették fel), nem tudom miért kaptam, de az én nevem volt rajta a mi címünkkel. Úgyhogy biztosan nekem szánták :) És én ki is próbáltam, csak még nem jutottam oda, hogy be is számoljak róla.
Az igazság az, hogy (bármilyen szomorú is ezt leírni) kissé fenntartással fogadom a magyar termékeket. Kipróbáltam néhány hazai márkát, de semmi extra pozitív hatást nem tapasztaltam, így egy idő után elfordultam tőlük. 
Helia-D krémeket legutóbb egyetemista koromban vettem, de minthogy fogalmam sem volt akkoriban milyen a bőrtípusom és mire lett volna szükségem, találomra vettem néhány tégely krémet és így természetesen egyik sem vált be. Minden terméket hazavittem anyukámnak :)
 Pár éve ugyan olvastam arról, hogy egy magyar befektetői csoport elhatározta, hogy a Helia-D-ben megtestesülő számos találmányt és kutatási eredményt nem hagyja elveszni, és a Helia-D-t visszahelyezi az őt megillető helyre mind a hölgyek pipereasztalán, mind az illatszerboltok és drogériák polcain (A Helia-D-ről), de nem teszteltem őket újra. Hát most megtettem :)

 A csomag tartalma egy:

  • Tojai Aszús vitalizáló hab
  • Tokaji Aszúszemes Gél
  • Vitalizáló Szérum Tokaji Bor kivonattal

1. Helia-D Vitalizáló hab Tokaji bor kivonattal


Ez egy arctisztító és sminklemosó termék, amely már az arcápolás első lépése során vitalizálja és erősen hidratálja a bőrt hatóanyagai által: Tokaji aszú, Tokaji Aszú eszencia, Hidrolizált protein (stimulálja a kollagénszintézist), E vitamin (erős antioxidáns), B5-provitamin (szerkezetjavító, hidratáló, gyulladáscsökkentő).
Nagyon kellemes, selymes tapintású hab, amit elosztottam az arcon és a nyakon, majd körkörös mozdulatokkal tisztítottam a bőröm. Lemosás után nem volt száraz, húzódó érzés az arcbőrön és az illata is nagyon kellemes volt. Jó hír, hogy minden bőrtípusra használható.




2. Helia-D Vitalizáló szérum Tokaji Bor kivonattal
Ez a hyaluronsavat, Tokaji Aszút és Tokaji Aszú eszenciát tartalmazó szérum nagyon szépen hidratálja a bőrt. Használata után, miután felszívta a bőr olyan érzés, mintha kifeszítették volna a vonásainkat. Csak az a 15 ml olyan gyorsan elfogyott :)
3. Helia-D Szőlőszemes Gél Tokaji Bor kivonattal
A dél-amerikai tara fa gyümölcséből kivont hydromanil hatóanyag megköti és megtartja a nedvességet és eljuttatja azt a bőr mélyebb rétegeibe. Hatása gyors és tartós. Tartalmaz még Tokaji Aszút és eszenciát, amik így együtt erősen hidratálják és regenerálják a bőrt, valamint gyulladáscsökkentő hatásuk mellett erősítik a kollagénrostokat.
Tényleg nagyon jó érzésű és tapintású a bőr utána, viszont engem nagyon zavarnak a benne lévő aszúszemek, illetve felvitel után erősen bekönnyezik a szemem... Ezt nem tudom miért van. Ahányszor felkenem, mindig könnyezem, ami elmúlik ugyan 5-6 másodperc után, de kissé zavaró. 
Összességében elmondhatom, hogy kellemesen csalódtam a termékekben, és végignézve a kínálatukat, a termék palettájukat, azt hiszem jó néhány szérumot ki fogok próbálni!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése