Két hajápolót kaptam ajándékba, sajnos egyik sem kifejezetten az én hajtípusomnak való - az egyik festett hajra való olaj, a másik pedig sérült hajra való spray pakolás, ezért fel is hívtam a fodrászomat, Ágit, hogy kiderítsem, van e értelme használni. Azt mondta mindkettő teljesen rendben van, a hajnak csak jót tehetek, ha táplálom, kényeztetem. Utánaolvastam, mik a vélemények a neten :)
Az egyik termék a L'oreal-tól az Elseve Extraordinary oil, mint már említettem - festett hajra. Én ezt eddig csak a hajvégeimre használtam, mert nem akartam az olajjal elnehezíteni a hajam. A kipumpáláskor kicsit alkoholos illat csapott meg, ami egyébként gyorsan elillan, majd marad utána egy púderszerű finom illat. Nekem nagyon tetszik.
A leírását olvasva, az derült ki a termékről, hogy alapvetően festett hajszín-megtartó és ápoló. A véleményezők egyik fele imádja a terméket, tetszik nekik az illat, az állag és az, hogy feltehető száraz, nedves hajra, mosás előtt vagy után is a nap bármely szakában és mindössze 3-4 csepp kell belőle! Tartósabb lett a hajszín, szebb a haj fénye és a hajvégek is rendbe jöttek. A másik tábor ennek a teljes ellentétét hirdeti. Pozitívum, hogy többen vannak azok, akik szeretik ezt a hajolajat. Én mindenképpen elhasználom, hiszen tetszik az illata, jó, hogy nem marad olajos érzetű utána a kezem, könnyű az állaga és minthogy UV szűrővel ellátott, még védem is a hajam - bár most december lévén többet vagyok sapkában, mint anélkül :):):).
A másik termék a Schwarzkopf-tól a Fiber Therapy Regeneráló olajos spray hajpakolás. Kevés véleményt találtam erről a termékről, azok is inkább pozitívak, avagy semlegesek, mert volt aki semmiféle változást nem tapasztalt a hajon. Nekem nagyon tetszik az illata, nem nehezíti el a hajam, és élvezem a tudatot, hogy teszek valamit a hajamért. Esténként szoktam befújni a hajam, körös-körül, hajtőtől hajvégig. :)
Az alza.hu oldalon találtam egy profi leírást a termékről:
"A kétfázisú regeneráló és szépítő hajspray alkalmas a hajfestéssel és formázással terhelt haj számára. A spray különleges technológiájának köszönhetően visszaállítja a hajszál szerkezetét, megújítja a haj rugalmasságát és egészséges megjelenését. A Fiber Therapy Spray in Oil hajspray különleges technológiája dupla effektust biztosít a ragyogás, a rugalmasság és a kíméletes regeneratív ápolás érdekében. Ápold hajadat a megfelelő termékkel, hogy hajad egészséges, táplált és gyönyörű lehessen!
A hajspray tulajdonságai:
- Az olajápolás ragyogást és rugalmasságot kölcsönöz a hajnak
- Helyreállítja a törött haj szerkezetét
- Hidratálja és táplálja a hajat és a fejbőrt
- Védi a hajat a külső negatív hatásokkal szemben
- Frissíti, táplálja és erősíti a hajat
Forradalmi Hajápolás
A Gliss Kur Fiber Therapy egy új regeneráló hajápoló termékcsalád, amelyet otthoni használatra terveztek. A Gliss Kur Fiber Therapy egyedülálló Omegaplex® technológiával rendelkezik, amely egyedülálló módon regenerálja a hajszálak roncsolódott belső szerkezetét, így a haj visszanyeri természetes erejét, rugalmasságát és egészséges megjelenését. Valamint, ez a technológia biztosítja a haj hosszú távú védelmét a festés, a hajformázás és az egyéb külső káros hatásokkal szemben. Az egészséges és gyönyörű haj érdekében használj professzionális hajápoló termékeket!
Hatóanyagai:
- Omegaplex® technológia - helyreállítja a sérült kötéseket a haj szerkezetében, megvédi a hajszálakat a külső negatív hatásoktól
Hajtípus:
Festéstől vagy gyakori formázástól terhelt hajra.
Festéstől vagy gyakori formázástól terhelt hajra.
Alkalmazás:
Használat előtt felrázandó. Egyenletesen vidd fel száraz vagy törölköző-száraz hajadra. Ne öblítsd ki."
Használat előtt felrázandó. Egyenletesen vidd fel száraz vagy törölköző-száraz hajadra. Ne öblítsd ki."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése